Itt van az ősz, itt van újra!

Itt van az ősz, itt van újra! A nyár végéhez közeledve előbb-utóbb mindenkit elkap az izgatottság, az öröm és szomorúság vegyes érzése. A gyerekek örülnek, hogy végre újra találkozhatnak barátaikkal, akikkel a nyáron kevésbé tudták tartani a kapcsolatot. Azonban a lelkesedés mellett egy kis szomorúság is helyet kap, hiszen véget ér a szabadság, és az ősz beköszönte azt is jelenti, hogy muszáj megint korán kelni, házit írni és bizony tanulni.

De természetesen ne feledkezzünk meg a szülőkről sem, akiket ugyancsak érintenek a fentebb sorolt érzések. Valószínűleg sokan nehezen vallják be még maguknak is, de biztos vagyok benne, hogy kicsit minden szülő örül annak, hogy újra visszaáll minden a megszokott kerékvágásba, és nem kell tovább azt logisztikázni, hogy egy-egy tábor után melyik nagyszülő vigyázzon a kicsikre napközben.  

Iskolakezdés biztosítva

A legnagyobb a félsz és izgatottság az iskolát kezdő 6-7 éveseknél és persze a szüleiknél. Szerintem nincs olyan szülő, aki nem teszi fel magában a kérdéseket, hogy valóban érett a gyereke az iskolára? Hogyan fogja venni az akadályokat? Megbirkózik-e majd a sok új tanulnivalóval? A legjobb barátnőm, aki pedagógus, mindig azt mondta, hogy a mai szülők azt gondolják, az a fontos, hogy jól tudjon a gyerek számolni, mire iskolába megy, sőt az sem hátrány, ha már olvasni is tud, mielőtt beül az iskolapadba. De ő állította, nem ez a fontos. A legfontosabb, hogy elég önálló legyen, elég bátor bizonyos dolgokhoz. Merjen szólni, ha mosdóba kell mennie, és tudja is önállóan elvégezni a dolgát, majd utána alaposan kezet is mosson. Tudja kifújni önállóan az orrát, merjen segítséget kérni akár nagyobb diáktól vagy felnőttől, ha eltévedt az épületben, vagy bármi gondja van. Tudjon egyedül öltözni, vetkőzni viszonylag gyorsan. Legyen elég rátermett ahhoz, hogy – amennyiben lehetőség van rá – repetát kérjen, ha éhes még ebéd után. Ha kellően önálló és kommunikatív a gyerek, biztosított a könnyebb beilleszkedés, a sikeres iskolakezdés.

Tanszerek

Bevásárlás – élmény vs. kötelezettség

Az örömteli pillanatok sokszor stresszesek is tudnak lenni, hiszen ilyenkor lepik el a papír- és írószerboltokat és a nagyobb bevásárlóközpontokat a gyermekes családok, hogy minden szükséges felszerelést beszerezhessenek még az évnyitó előtt. Természetesen ezt a beszerzési körutat is teljesen máshogyan éli meg egy kisiskolás gyermek családja, mint egy három gimnazistával rendelkező család. 
Alsós gyerekeknek még igenis számít, melyik szuperhős, állat vagy mesefigura van a füzeten, milyen mintájú a ceruza. Ha részt vehet a bevásárlásban, és választhat az eszközök közül, még inkább fokozódik benne a várakozás, izgatottság és a motiváció. 
Míg a kicsik esetén az iskola által küldött pontos lista tájékoztatja a szülőket a szükséges eszközökről, addig az idősebb korosztályba tartozó gyermekek esetében már sokkal inkább a szokások alapján történik a portyázás. Bevásárlás előtt érdemes vetni egy pillantást drága jó barátunkra, a Google-re. Számos blogot, vlogot és cikket találhatunk már az interneten, amelyekben más szülők osztják meg tapasztalataikat az iskolakezdés megpróbáltatásairól, valamint néhány tippet is találhatunk arról, hogy a lakhelyünk közelében hova érdemes menni, ahol mindent egy helyen, jó áron beszerezhetünk. 

Játékos kedvcsinálás

Nagyobb diákok esetén már sokkal nehezebb elérni, hogy a lelkesedés akár halvány szikrájával várják az iskolát, és ne búslakodjanak a nyári szünet vége miatt. Ahhoz, hogy lelkesítsük a gyermekeinket, örömmel osztom meg nagymamám módszerét, aki az iskolakezdés előtt mindig megkérdezte tőlem, hogy milyen tantárgyaim lesznek, majd a válaszaim alapján lelkesítő-felkészítő hetet tartott nekem. Minden napnak más-más témája volt, és az adott napon az éppen soros tantárggyal kapcsolatos érdekességekről szóló kvízt és rövid feladatokat állított össze. Minden napra készült valamilyen aprósággal nyeremény gyanánt a tematikának megfelelően; pl. testnevelés esetében nyereményként gyümölcssalátával az egészséges életmód jegyében, irodalom esetében egy izgalmas könyvvel, nyelvtan esetében keresztrejtvénnyel. Ezek mind olyan apróságok voltak, amik nem kerültek sokba, viszont cserébe a tantárgyak izgalmas és érdekes oldalát ismerhettem meg. Ennek köszönhetően sokkal pozitívabban álltam egy-egy tantárgyhoz, amikor elérkezett a pillanat, hogy már a tanteremben kellett hallgatnom róla.

Fárasztó kötelezettség

A kedvcsinálás mellett érdemes arra is figyelmet fordítani, hogy már az iskolakezdés előtt pár nappal vagy héttel kezdjük el visszaszoktatni a gyermekeket az iskolai életmódhoz. Gyakran előfordul – főleg az idősebb gyerekeknél – hogy nyáron a bioritmusuk teljesen megváltozik: későn fekszenek, másnap későn kelnek, esetleg ebéd után megejtenek még egy délutáni szundit is. Ahhoz, hogy szeptember 1-jén nagyobb nehézségek nélkül tudjanak felkelni, érdemes elkezdeni a visszaszoktatást már korábban, így a bioritmus regenerálódására is bőven jut idő. Ha ezt mégsem sikerül idén megoldani, ne aggódjunk, csonka héttel kezdődik a korán kelés.

Sok tanszer az asztalon

Biztonságban az iskolában is

Ahogy korábban már említettem, nagy különbség van egy friss iskolás és egy már rutinos család között. Azonban ez nem csak a stresszben és a bevásárlás gyorsaságában, illetve mennyiségében mutatkozik meg. 
A tanórák közötti szüneteket is mással tölti egy alsós, mint egy felsős vagy középiskolás, és más baleset érheti őket testnevelésórán is.
Biztos vagyok benne, hogy még mindenki emlékszik, milyen önfeledten fogócskázott, bújócskázott az osztálytársaival az órák közötti szünetekben. És abban is biztos vagyok, hogy mindenkinek van legalább egy olyan sztorija az iskolából, amin ugyan ma már jót nevetünk, de akkor az ügyetlenségünknek vagy ki tudja, minek/kinek köszönhetően nem volt boldog a játék vége egy-egy horzsolás, pukli vagy törés miatt. Én például törtem el az ujjamat egy ártatlan fogócska közben, de volt osztálytársam, akit annyira fejbe rúgtak véletlenül egy focilabdával, hogy az orra bánta. 

Baleset-biztosítás a váratlan helyzetekre

A baleseteket ugyan megelőzni nem tudjuk, viszont némi felkészüléssel sokat tehetünk magunkért, a családunkért és az anyagi biztonságunkért. Az Otthon Gondoskodás baleset-biztosítási csomagjaink akár az egész családnak védelmet nyújtanak a balesetből eredő csonttörés, baleseti műtét, égési sérülés, rokkantság vagy végzetes kimenetelű baleset bekövetkezése esetén fellépő anyagi nehézségekben. A biztosítás a világ összes országában érvényes, az alacsony havi díjhoz pedig egyedülállóan magas, akár 2 millió forintos kártérítés társul.

Milyen jellemző gyermekbalesetekre nyújtanak megoldást az Otthon Gondoskodás egyéni és családi baleset-biztosításaink csomagjaink?

  • csonttörés, csontrepedés
  • balesetből eredő testi sérülés
  • égési sérülések
  • baleseti műtéti térítés
  • kórházi napi térítés már az első naptól 
  • balesetből eredő költségek megtérítése (pl. szemüveg, kontaktlencse, okmányok)
  • kullancscsípés következtében kialakuló Lyme-kór, illetve agyvelő- és agyhártyagyulladás

Nézze meg, hogyan gondoskodhat egész családjáról egy havi díjért, egészítse ki az állami balesetbiztosítást*!

>>> Otthon Gondoskodás baleset-biztosítás


*A Magyar Állam képviseletében eljáró Miniszterelnöki Kormányiroda két naptári évre - 2022. január 1. napjától 2023. december 31. napjáig - szóló szerződést kötött annak érdekében, hogy az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosításról szóló 119/2003.(VIII.14.) Kormányrendeletnek megfelelően biztosított korosztályba tartozó személyek a 3. életévük betöltésének napjától 18. életévük betöltésének napjáig államilag finanszírozott balesetbiztosítási védelemben részesüljenek. 
Baleset-biztosítás azonban köthető több biztosítóval is egyszerre. Ennek előnye, hogy minden biztosító köteles a váratlan, minősített esemény bekövetkezésekor a szolgáltatási díjat kifizetni.