Vespa: 80 év szabadság két keréken - és mi történik, ha mégis megáll az úton?

Vespa: 80 év szabadság két keréken - és mi történik, ha mégis megáll az úton? Van az a jármű, amelyre az ember nem egyszerűen csak felül, hanem ezzel együtt átszellemül, egy teljesen más hangulat keríti hatalmába. Napsütés, egy könnyű nyári kabát, napszemüveg, egy kanyargós városi utca, egy kávézó a sarkon. És persze a jellegzetes forma, amelyet akkor is felismerünk, ha egy pillanatra látjuk csak. Ez a Vespa.

Vespa, a motor, ami egy repülőgépgyárból indult


A történet meglepő helyen kezdődött. A második világháború után a Piaggio repülőgépeket és repülőgép-alkatrészeket gyártó üzeme nehéz helyzetbe került. A háborús megrendelések eltűntek, az országnak viszont szüksége volt megfizethető, egyszerű közlekedési eszközökre. A megoldás nem egy újabb repülőgép lett, hanem egy kis kétkerekű.
A konstrukciót Corradino d'Ascanio mérnök tervezte, aki ráadásul nem is klasszikus motorkerékpár-tervezőként volt ismert. Aeronautikai mérnökként a repülés világából jött, és talán éppen ezért egészen másképp gondolkodott a motorról. A cél nem pusztán az volt, hogy működjön.
Legyen könnyen kezelhető. Ne kelljen olajos lánccal bajlódni. A vezető ruhája ne legyen koszos. Könnyen lehessen vele városban közlekedni. És az is felüljön rá, aki korábban soha nem gondolta volna, hogy egyszer motorozni fog.
Ez ma természetesnek tűnik. A negyvenes évek végén azonban meglehetősen újszerű gondolat volt.


Vespa, a kis darázs


Az első próbálkozást MP5-nek, becenevén „Paperinónak”, vagyis Kiskacsának hívták. Ebből még nem lett sorozatgyártású modell. A következő prototípus, az MP6 viszont már egészen más történet volt. Amikor Enrico Piaggio meglátta, állítólag ennyit mondott:

„Sembra una vespa!” – „Olyan, mint egy darázs!”

A név maradt. És valljuk be, nehéz lett volna találóbban elnevezni. Keskeny derék, szélesebb hátsó rész, jellegzetes forma és az a bizonyos zümmögés.
A Vespa 1946-ban jelent meg, és hamar kiderült, hogy nem egy újabb motorkerékpár született, hanem valami egészen más. A negyvenes évek végén sorra alakultak a Vespa klubbok; programok, események szerveződtek köré egyre nagyobb közönséggel.

Vespa képe a tengperparti naplementében


Nem „csak” motorosoknak


A Vespa egyik legfontosabb újítása talán nem is műszaki volt. Inkább az, hogy közelebb hozta a motorozást olyan emberekhez is, akik addig kívülállónak érezték magukat. A zárt karosszéria védte a ruhát, a lábak elé került burkolat kényelmesebbé tette a közlekedést, a vezetési pozíció pedig kevésbé tűnt „motorosnak”, mint egy hagyományos motorkerékpáron. Sőt, szoknyában is kényelmes volt, így a nők felé is nyitott. A Vespa saját történeti összefoglalója szerint a márka később kimondottan összefonódott a női önállóság és a mobilitás történetével.
Ezért a Vespa nemcsak közlekedési eszköz lett. És valahol itt kezdődött a Vespa valódi sikere. Nem azt üzente, hogy „motorozz, ha motoros vagy”, hanem inkább azt, hogy „gyere, pattanj fel és próbáld ki”.
Nem kell hozzá nagy túra. Leszaladunk vele a boltba, elmegyünk vele dolgozni, átugrunk a barátokhoz, vagy egyszerűen teszünk egy nagyobb kört, mert süt a nap, és nincs kedvünk autóba ülni.


Hollywoodban is főszerep


Ha van egy pillanat, amely végleg összekötötte a Vespát a romantikával, az valószínűleg a Római vakáció című, 1953-ban bemutatott film. Audrey Hepburn és Gregory Peck a római utcákon robogózik, a Vespa pedig egyszer csak nem csupán közlekedési eszköz, hanem az olasz életérzés megtestesítője lesz. A filmekben szereplő tárgyak általában csak kellékek, de a Vespa maga is a történet része lett.
Kevés jármű mondhatja el magáról, hogy művészek saját változatot készítettek belőle.
1962-ben például Salvador Dalí is készíttetett egy különleges, személyre szabott Vespát. A robogóra felesége, Gala nevét is ráírta. Az évtizedek során a Vespa együttműködött többek között Giorgio Armanival, a Diorral, Sean Wotherspoonnal és Justin Bieberrel is.
A Vespa nem egyszerűen megpróbált „divatos lenni”. A divatvilág maga kezdte használni a Vespát arra, hogy elmondjon valamit.

Olasz ház előtt leparkolva áll a Vespa

A Vespa sem tudja, mi történik a következő kanyarban


Hiába évtizedek óta a Vespa a gondtalan városi közlekedés egyik jelképe, attól még ugyanúgy közlekedési eszköz, mint bármely más kétkerekű.
Erre még egy filmes történet is emlékeztet.
Nanni Moretti olasz rendező neve szinte egybeforrt a Vespával. Az 1993-as Caro diario című filmben a rendező egy jellegzetes kék Vespával járja be Rómát. A robogó később is a mindennapi közlekedés eszköze maradt. 2012-ben  egy római estén azonban már nem a filmvásznon történt vele egy Vespás jelenet: egy Fiat 600 elütötte Morettit, miközben a robogóján közlekedett. A rendezőt kórházba vitték, de a vizsgálatok után még aznap hazaengedték; szerencsére komoly sérülése nem történt.
A történetben talán éppen az a tanulság, hogy egy teljesen hétköznapi út is pillanatok alatt megváltozhat. Nem kell hozzá nagy túra, nem kell száguldani, nem kell különleges útvonal. Elég egy átlagos nap. Ugyanez igaz akkor is, ha nem balesetről van szó.

A szabadság mellé néha olyan dolgok is társulnak, amelyeket nem terveztünk be. Egy defekt, egy lemerült akkumulátor, egy váratlan műszaki hiba vagy akár egy kisebb baleset. Ezek bizony egy Vespa nyergében is ugyanúgy megtörténhetnek, mint bármely más motorral. 
Éppen ezért lehet hasznos a jármű asszisztencia biztosítás, hiszen egy váratlan helyzetben jó érzés tudni, hogy nem maradunk egyedül.
A Vespa immár 80 éve emlékeztet minket arra, hogy az út maga is lehet élmény.  És bár senki sem azért indul útnak, mert problémára számít, jó érzés tudni, hogy egy váratlan helyzetnek sem kell feltétlenül elrontania a motorozás örömét.