Több biztosítás, nagyobb védelem?

Több biztosítás, nagyobb védelem? A biztosítások különböző fajtáit már jó párszor körbejártuk, azonban magáról a biztosításról mint általános fogalomról még nem beszéltünk. Most úgy határoztunk, itt az ideje kicsit visszatérni a gyökerekhez, és az elején kezdeni, vagyis…

Pontosan mi is a biztosítás?

Védelem. Biztonság. Felkészülés. Ha három szóval kellene körül írni, akkor ezek lennének. Amikor biztosítást kötünk, gondoskodunk egy előre nem látható, de véletlenszerűen bármikor bekövetkezhető esemény utáni megélhetésünkről, ellátásunkról, kompenzációnkról vagy családunk helyzetéről. Legyen szó egy külföldön bekövetkezett balesetről, otthoni csőtörés okozta elázásról vagy közúti karambolról, a biztosítás egy kézenfekvő megoldás a mindennapi kockázatok – vagy legalábbis azok következményei – mérséklésére.
A biztosítás lényegében egy kollektív tartalékképzés azzal a céllal, hogy a biztosítási díjakból felhalmozott tartalék felhasználásával fedezhessük a bekövetkező károk anyagi vonzatát. Ha valaki biztosítást köt, akkor a biztosítási díj megfizetéséért cserébe a biztosító vállalja, hogy a szerződésben megjelölt káresemények bekövetkezésekor egy előre meghatározott összeget fizet. A biztosító tehát a szerződésben megjelölt káresemények bekövetkeztekor átvállalja az anyagi kockázatot. Biztosítási szolgáltatást Magyarországon kizárólag biztosítótársaságok nyújthatnak. A biztosításba vehető kockázatokkal szemben alapvető követelmény, hogy tiszta kockázatnak kell lenniük, vagyis ha bekövetkeznek, a bekövetkezésnek egyértelműnek kell lennie, és kárt kell okoznia. Ennek alapján látható, hogy nem lehet mindenre biztosítást kötni, többek között például szerencsejátékra sem. 

Egy család kivágott papírból

Kockázatok 

A tiszta kockázaton belül is további két csoportot különböztetünk meg: az egyik az abszolút kockázat, amikor a kár bekövetkezése biztos, csupán időpontja bizonytalan, ilyen például a biztosított halála; a másik a relatív kockázat, amikor a kár bekövetkezése nem biztos, időpontja sem ismert, az okozott kár mértéke és a bekövetkezés gyakorisága is változó, mint például egy csonttörés vagy egy időjárás okozta sérülés egy autón.
Miután lefektettük az alapokat, nézzük meg, hogy köthető-e ugyanazon kockázati eseményre több biztosítás.
Egy vagy több biztosítás ugyanazon káreseményre
Igen, lehetséges ugyanarra a kockázatra több biztosítás megkötése is, azonban nem minden esetben. Például a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás esetében nem tudunk több biztostást kötni, csak egyetlen érvényes biztosításunk lehet. Előfordul olyan eset is, amikor ugyanarra a kockázatra több biztosítás is lehetséges, azonban anyagilag nem feltétlenül érdemes, mivel a káresemény bekövetkezésekor a biztosítók megosztják egymás között a fizetendő kártérítés összegét. Azaz hiába kötünk meg több szerződést is, az adott vagyontárgy értékénél nem kapunk magasabb kifizetést, és a biztosítási díjat sem térítik vissza. Abban az esetben viszont, ha az egyik biztosítónál csak a lakásra, míg a másiknál csak a lakásban lévő ingóságokra kötünk biztosítást, az nem tartozik az azonos biztosítási kockázat körébe, így mindkét biztosítótól számíthatunk kártérítésre. Ugyanebbe a kategóriába esik az is például, ha társasházban lakunk, és az épület rendelkezik lakásbiztosítással (amely a mi lakásunkra is kiterjed), de mi külön még az ingóságainkra is kötünk biztosítást. 
Az eddigiekkel ellentétben azonban nem vonatkozik a többszörös és túlbiztosítási tilalom az életbiztosításokra és a baleset-biztosításokra sem. Bármennyi biztosítást megköthetünk, hiszen minden biztosító meg fogja téríteni az egyes feltételekben szereplő biztosítási összeget egy baleset vagy netán tragédia bekövetkezése esetén a családunk részére.

Kiegészítő biztosítások

Érdemes utánanézni a kiegészítő biztosításoknak is. Ugyan általános, mindenre kiterjedő biztosítás nem létezik, azonban találhatunk úgynevezett többkockázatú és összevont biztosítási opciókat is az egyes biztosítók kínálatában. Míg a többkockázatú biztosítás egyidejűleg több káreseményt fedez (pl. földrengés, tűzkár, betörés), addig az összevont biztosítás esetében kiegészítő biztosításokat is köthetünk. A kiegészítő biztosítások alapvetően a lakás-, élet- és baleset-biztosításhoz kapcsolódnak, és nagy előnyük, hogy élethelyzetünk változásához igazodva megköthetők. Szemléltető példa lehet, ha alap-lakásbiztosításunk mellé kötünk egy egészségbiztosítási vagy családi életbiztosítási kiegészítő csomagot ugyanannál a kockázatkezelő cégnél. 
Nem lehet elkerülni minden kockázatot, káreseményt, balesetet, tragédiát. A biztosításokkal azonban legalább a következmények anyagi súlyosságát mérsékelhetjük magunk vagy akár családtagjaink számára. Az MVM Biztosítások között számos kockázatra talál jó ár-érték arányú biztosítási ajánlatokat, legyen szó vészhelyzeti, asszisztencia-, baleset- vagy életbiztosításról.